CBD és a Parkinson-kór

Parkinson-kór és CBD olaj: mit érdemes tudni?
A Parkinson-kór egy lassan előrehaladó, degeneratív idegrendszeri betegség, amely elsősorban a mozgás szabályozásáért felelős agyi területeket érinti. Kialakulásának pontos oka egyelőre nem ismert, hátterében azonban fontos szerepet játszik a dopamint termelő idegsejtek fokozatos károsodása és pusztulása. A dopamin olyan ingerületátvivő anyag, amely nélkülözhetetlen a mozgások összehangolásához. Szintjének csökkenése következtében jellegzetes tünetek – többek között remegés, izommerevség, lelassult mozgás és egyensúlyzavar – jelentkezhetnek.
Becslések szerint világszerte több mint 10 millió ember él Parkinson-kórral, amely az Alzheimer-kór után a második leggyakoribb neurodegeneratív betegség. Leginkább az idősebb korosztályt érinti: a diagnosztizált betegek túlnyomó többsége 50 év feletti, és a férfiaknál gyakrabban alakul ki, mint a nőknél.
A tünetek jellege és súlyossága egyénenként jelentősen eltérhet. A kezdeti panaszok gyakran enyhék, és fokozatosan jelennek meg, ezért a betegség korai felismerése nem mindig egyszerű. A Parkinson-kór előrehaladtával a mozgással kapcsolatos problémák mellett alvászavarok, szorongás, hangulati változások és fájdalom is jelentkezhetnek.
Jelenleg a Parkinson-kór nem gyógyítható, a rendelkezésre álló kezelések azonban mérsékelhetik a tüneteket és javíthatják az érintettek életminőségét. A terápiát minden esetben személyre szabottan, a tünetek, a betegség előrehaladottsága és az egyéb egészségi állapotok figyelembevételével állítják össze. Az utóbbi években a CBD olaj és más kannabinoidokat tartalmazó készítmények is a kutatások érdeklődésének középpontjába kerültek, különösen egyes nem motoros tünetek lehetséges kiegészítő támogatásával kapcsolatban. A következőkben áttekintjük, mit mutatnak a jelenlegi tudományos eredmények a CBD olaj Parkinson-kórban történő alkalmazásáról, és milyen óvintézkedéseket érdemes figyelembe venni.
A dopamin jelentősége
Egyértelmű összefüggés mutatható ki az agy dopamin-szintjének csökkenése és a Parkinson-kór kialakulása, fejlődése között.
A korai szakaszban alig észrevehető jelei vannak, de a dopamintermelő neuronok 60-80%-kának elvesztése után már egyértelmű a betegséggel járó motoros funkciók károsodása. A dopamin neuronok elhalnak, és az agy kevésbé képes megfelelő mennyiségű dopamint termelni, minek következtében a betegség tünetei súlyosbodhatnak.
A GPR-6 receptor szerepe
A GPR6, G-proteinhez kapcsolt receptor, ami egy nagy és változatos fehérjecsalád tagja. Ezek a receptorok kulcsfontosságú szerepet játszanak sok biológiai folyamatban, beleértve a sejtek közötti kommunikációt, az immunválaszt, az érzékelést és a hormonok általi szabályozást. A GPR6 különösen az agyban van jelen, és nagy érdeklődés tárgyát képezi a neurológiai és pszichiátriai kutatásokban, mivel szerepet játszhat neurológiai rendellenességek kezelésében, azáltal hogy működése, hatással van a dopaminszintre.
A CBD és a Parkinson-kór
Bizonyítást nyert, hogy a GPR6 receptor "leszabályozása" a dopamin szintjének növekedését okozza az agyban, ami hatalmas jelentősséggel bír.
A Kentucky-i Louisville-i Egyetem Orvostudományi Karának tudósai a CBD korábban ismeretlen molekuláris célpontját azonosították, amely jelentős terápiás hatással lehet a Parkinson-kórra és más neuro-degeneratív betegségekre.
Zhao-Hui Song és Alyssa S. Laun a Nemzetközi Kannabinoidkutató Társaság 2017-es montreali ülésén közzétett tanulmányukban bemutatták, annak a pre-klinikai vizsgálatnak az eredményét, amely bebizonyította, hogy a CBD csökkenti a GPR6 aktivitását és ezáltal növeli a dopaminszintet.
Milyen CBD terméket használjon a Parkinson-kóros beteg?
A különböző kannabiszkészítményeket használó Parkinson-os betegektől származó anekdotikus beszámolók azt mutatják, hogy a kannabinoid savak, amelyek a teljes növényi kannabisztermékekben jelen vannak, csökkenthetik a PD tremort és más motoros tüneteket. A tremor ritmikus remegésként írható le, ami leggyakrabban a kezekben, ujjakban megfigyelhető, de érintheti a lábakat, az állat, vagy az ajkakat is. A nyers kannabinoid savak, mint például a CBDA nagy mennyiségben vannak jelen a friss kannabisz növényben, de hő, UV fény és hosszabb ideig történő tárolás következtében, illetve a növény feldolgozása során átalakulnak. A CBDA-ból például CBD lesz. Eddig csak kevés kutatás összpontosított a savas, vagy nyers kannabinoidokra, de az eddigi bizonyítékok arra utalnak, hogy a CBDA erős terápiás tulajdonságokkal rendelkezik, beleértve a gyulladáscsökkentő, hányinger-, rák- és görcsoldó tulajdonságokat.
Dr. Juan Sanchez-Ramos, a mozgászavarok egyik vezető szakértője és a Parkinson Kutatási Alap orvosi igazgatója arra bátorítja pácienseit, hogy THC-t is tartalmazó készítménnyel kezdjenek amennyiben erre lehetőségük van. A THC-t is tartalmazó CBD olajok a teljes spektrumú kategóriába tartoznak.
Használj tehát olyan készítményt, ami CBD mellett CBDA-t és THC-t is tartalmaz, abban az esetben, ha a THC-használatnak nincsen kizáró oka ( sport, munka, érzékenység a vegyületre ).
Hogyan adagoljam a CBD olajat Parkinson-kór esetén?
A szükséges CBD olaj mennyisége egyénenként változhat. Általánosan elfogadott javaslat, hogy kis mennyiséggel kell kezdeni és fokozatosan kell növelni a napi adagot. Nézd meg adagolási javaslat táblázatunkat, ami hasznos útmutatóul szolgálhat.
CBD OLAJ HASZNÁLAT ELŐTT EGYEZTESS A KEZELŐORVOSODDAL!
Fontos megemlíteni hogy a CBD olaj nem csodaszer! Egészségünk megőrzésének alapkövei a rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott étrend és a stresszmentes életmód.
Kövesd hasznos CBD olaj tartalmakért a blogunkat!
A CBD olaj egyéb hatásairól itt olvashatsz!
cbd olaj cbd olaj vásárlás
NÉZD MEG TELJES SPEKTRUMÚ OLAJAINKAT