Kannabisz és a rák

Hatásos lehet a CBD olaj a rák ellen?
A meglévő kutatások túlnyomó többsége egy bizonyos kannabinoidra koncentrál, de egyre több tudományos munka tárja fel, hogy a teljes kannabisz kivonatból készülő CBD olajban található vegyületek együtt miként pusztítják el a rákot.
Ebben a cikkben bemutatjuk hogy az egyes kannabisz vegyületek milyen hatással rendelkeznek külön-külön és hogy milyen kutatások foglalkoznak ezeknek a vegyületeknek az együttes hatásával. Fontos tudni, hogy a lenti megállapítások jórészt sejtvonalakon végzett kísérletek eredményeire támaszkodnak, és nem humán vizsgálatokra. A laboreredmények remélhetőleg több területen is megnyitják majd az utat olyan kutatási területek felé, ahol eddig nem lehetett embereken tesztelni a kannabiszvegyületek daganatos betegségekre gyakorolt hatásait.
Ez a cikk sok, reményre okot adó eredményről számol be, de ezzel senkit sem szeretnénk arra bátorítani, hogy eltérjen az orvosa által javasolt kezeléstől!
Hogyan öli meg a THC a daganatos sejteket?
A THC (tetrahidrokannabinol) a kannabisz egyik legismertebb pszichoaktív hatóanyaga. A teljes spektrumú CBD olajokban 0.2% alatti mennyiségben van jelen, ami nem okoz bódulatot, de jelentős terápiás hatást tud kifejteni ilyen kis koncentrációban is.
A THC-nak több potenciális terápiás előnye is lehet:
- Fájdalomcsillapítás – különösen krónikus és neuropátiás fájdalom esetén
- Hányinger és hányás csökkentése – gyakran alkalmazzák kemoterápiában részesülő betegekné
- Étvágyfokozás – például daganatos vagy HIV-betegeknél
- Izomgörcsök enyhítése – sclerosis multiplex esetén
- Alvásjavítás – egyeseknél segíthet az elalvásban
Egészen a közelmúltig szinte minden kannabiszról szóló tanulmány kifejezetten a THC-val foglalkozott, ahogy a legtöbb pre-klinikai kutatás is, amely a kannabisz daganatellenes hatását vizsgálta. A daganatos sejtek, - néhány kivételtől eltekintve - kannabinoid receptorokat tartalmaznak a felületükön, amely receptorokhoz a THC kötődni tud és ezáltal programozott sejthalálra ( más néven apoptózis ) kényszerítheti a rákos sejtet.
Amellett, hogy apoptózist hozhat létre, amikor egy rákos sejthez kötődik, a THC segíthet a fájdalom enyhítésében is. A THC kétféle kannabinoid receptorhoz kötődik, a CB1-hez és a CB2-hez. A CB1 receptorok az agyban és a test összes főbb szervében megtalálhatók. 
A CB2 testünk másik fő receptortípusa, amihez a THC úgyszintén kötődik. A CB2 receptorok megtalálhatók az emésztőrendszerben és az immunrendszerben, és különösen az immunrendszerhez kapcsolódó rosszindulatú daganatokon, mint amilyen a leukémia és a limfóma. Sok daganat CB1 és CB2 receptorokkal is rendelkezik.
Érdekes módon sok rosszindulatú és metasztázisra* hajlamos daganatban magas a kannabinoidreceptorok szintje, így különösen érzékenyeken reagálnak a kannabinoidokra. A CB1-nek, CB2-nek, vagy mindkettőnek jelen kell lennie a tumorsejtekben ahhoz, hogy a THC sejthalált indukáljon a daganatban. A THC másik fontos daganatellenes hatása, hogy korlátozza a rák növekedéséhez szükséges új erek fejlődését. Megfelelő véráramlás nélkül a daganat nem kapja meg a megfelelő tápanyagokat, ami ugyancsak a sejthalál felé tereli.
*Metasztázis a rák terjedése vagy áttétképződése, amikor a daganatsejtek az eredeti helyükről elszakadnak, átjutnak a véráramba vagy a nyirokrendszerbe, majd elhelyezkednek egy másik szervben vagy szövetben, ahol újabb daganatokat képezhetnek.
Hogyan öli meg a CBD a rákos sejteket?
A CBD (kannabidiol) a kannabisz egyik fő, nem pszichoaktív hatóanyaga. Nem okoz bódulatot, mert nem aktiválja közvetlenül az agy CB1 receptorait. Inkább az endokannabinoid rendszer szabályozásán keresztül fejti ki hatását.
Tudományosan alátámasztott terápiás hatások
A jelenlegi kutatások alapján a CBD leginkább az alábbi területeken mutat bizonyított hatást:
-Epilepszia – bizonyos, ritka és súlyos gyermekkori epilepsziaformák esetén igazoltan csökkenti a rohamok gyakoriságát
-Szorongás csökkentése – klinikai vizsgálatok szerint enyhítheti a szociális szorongást és a stresszt
-Gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatás – főként krónikus, gyulladásos eredetű fájdalmaknál
-Alvásminőség javítása – közvetetten, a szorongás és fájdalom csökkentésén keresztül
-Neuroprotektív hatás – idegrendszert védő potenciál, jelenleg is aktív kutatási terület
Bár a CBD nem kötődik közvetlenül a CB1 vagy CB2 receptorokhoz, ennek ellenére erős daganatellenes hatása lehet.
A CBD többféleképpen fejtheti ki rákellenes tulajdonságát, de ezek közül a leginkább figyelemreméltó az ID-1 gén elnyomása.
Az ID-1 gén magas aktivítású az újszülöttekben és kisgyermekekben. Serkenti a korai fejlődéshez szükséges sejtek, szövetek, szervek növekedését és fejlődését. Felnőttkorban erre alig van szükség, ezért az ID-1 aktivitás a normál sejtekben minimális vagy egyáltalán nincsen jelen ahogy öregedünk. A rákos sejtek azonban újraaktiválhatják ezt az alvó gént, és felhasználhatják növekedésük elősegítésére. Az ID-1 nemcsak serkenti a rákos sejtek növekedését, hanem növeli túlélési esélyüket is. Az ID-1 segíti a rák áttétképző képességét is, és védi bizonyos kemoterápiás szerek ellen.
Kimutatták, hogy a CBD segít "kikapcsolni" az ID-1 gént és ezáltal csökkenti a tumor expresszióját.
A CBD másik rákellenes mechanizmusa, - hasonlóan a THC-hoz - , hogy korlátozza a tumor növekedését azáltal, hogy gátolja a daganatot tápláló új erek növekedését. A CBD-vel kapcsolatban az is megállapításra került, hogy képes megakadályozni a rákos sejtek tapadását más szövetekhez.
Fontos: A fenti megállapítások nem humán tanulmányok eredményei, hanem sejtvonalakon végzett kísérletekből származnak. A CBD nem helyettesíti az onkológiai kezeléseket, és daganatos betegség esetén csak orvossal egyeztetve alkalmazható, mert gyógyszerkölcsönhatások is előfordulhatnak.
THC, CBD és CBG kombinációja
Annak ellenére, hogy ezek a kannabinoidok külön-külön is erős daganatellenes hatást fejthetnek ki, csak kevés kutatást végeztek a rákra gyakorolt együttes hatásuk kimutatására. A kezdeti vizsgálatok azonban megállapították, hogy a THC és a CBD kombinálása hatékony lehet a melanoma bőrráksejtek és a myeloma multiplex sejtvonalak ellen.
Még ígéretesebb azonban a londoni St. George’s Egyetem által végzett kutatás, amely kimutatta, hogy a CBD majdnem kétszer olyan erős, abban a képességében, hogy elpusztítsa a leukémiás sejteket akut limfocitás és akut promielocitás leukémia sejtvonalakon, ha THC-val kombinálják. Amikor a THC-t és a CBD-t kombinálták, a hatás kétszer olyan erős volt, mintha csak CBD-t használtak volna.
CBG
A CBG ( kannabigerol ) a kannabinoidok előfutára, mivel enzimatikus folyamatok során belőle képződik a CBD és a THC is.
A CBD-hez hasonlóan a CBG sem pszichoaktív, vagyis nincsen tudatmódosító hatása. A kutatások arra engednek következtetni, hogy gyulladáscsökkentő, idegrendszeri védelmet nyújtó és fájdalomcsillapító tulajdonságokkal is rendelkezik.
Egy, az Amerikai Biotechnológiai Központ honlapján is megjelent, 2019-es tanulmányban, a CBG daganatellenes aktivitását mutatták be, konkrétan azt, hogy a CBD-hez és THC-hoz hasonlóan, programozott sejthalál indukálásával akadályozta meg a vastag- és végbélráksejtek növekedését.
A fent már említett kutatásban tesztelték a CBD és a CBG (cannabigerol ) kombinációját is. A két vegyület együttes használata ismét erősebbnek bizonyult, mint az egyes kannabinoidok önmagukban. A CBD és a CBG együtt különösen hatásosnak bizonyult akut limfocitás leukémia esetén, valamint együttes használatuk javította az eredményeket, ha VINCRISTIN kemoterápiával párosították. ( Akut promielocitás leukémia esetében a CBD+CBG páros, CYTARABINE KABI leukémiás gyógyszerrel együtt ellentétes hatást váltott ki és kedvezőtlenül befolyásolta a daganat kezelését. )
A teljes, angol nyelvű tanulmány itt érhető el: https://www.spandidos-publications.com/ijo/51/1/369?text=fulltext
Az is bizonyítást nyert, hogy ha a THC-t és a CBD-t kemoterápiával kombinálják, akkor ezen szerek adagolásának időzítése döntő jelentőségű a rákos sejtek pusztulását illetően. Több rákos sejt pusztult el, amikor a kannabinoidokat a kemoterápiás kezelés után adták be, mint azt megelőzően.
Fontos, hogy mind a CBD, mind a THC befolyásolhatja számos kemoterápiás gyógyszer lebomlását! A gyógyszerkölcsönhatások növelhetik a kemoterápia toxicitását azáltal, hogy növelik a kemoterápiás szerek szintjét a vérben, ezért javasolt a CBD olajok, vagy egyéb kannabisz termékek használatát leállítani 36-48 órával a kemoterápia előtt, és csak 36-48 órával a kemoterápiát követően újrakezdeni!

THC + CBD (Sativex®) + Temozolomid: egy 2. fázisú vizsgálat
A gyógyszereknek jóváhagyásuk előtt három tesztelési fázison kell keresztülmennie. A 2. fázis az első olyan vizsgálati szint, amelyet olyan betegségben szenvedő embereken végeznek, amelyekre a gyógyszert szánták. Ebben a fázisban kerül meghatározásra, kezelés hatékonysága és biztonságossága.
Az angliai székhelyű GW Pharmaceuticals gyártotta a világ első engedélyezett kannabisz alapú gyógyszereit, a Sativex®-et és az Epidiolex©-et. Az Epidiolex egy magas CBD-tartalmú tinktúra, a Sativex pedig nagyjából 1:1 arányban tartalmaz THC-t és CBD-t. A jóváhagyási folyamat részeként kritikus 2. fázisú tanulmányokat végeztek különböző betegségekkel kapcsolatban, beleértve a rákot is.
Többek között 2. fázisú klinikai vizsgálatot végeztek a Sativex® és Temozolomid ( agydaganatok speciális típusaira alkalmazott gyógyszer ) együttes alkalmazásával, a visszatérő glioblastoma multiforme (GBM) kezelésére. A GBM egy nagyon agresszív agydaganat, nagyon rossz prognózissal. Bár a temozolomid az egyik legjobb jelenleg használt gyógyszer, önmagában nem túl hatékony.
Huszonegy visszatérő GBM-ben szenvedő beteg naponta 12 Sativex® adagot kapott, plusz Temozolomidot. A Sativex®-szel és Temozolomiddal kezelt betegek 83%-a élt legalább egy évig, míg a csak Temozolomiddal kezelt betegeknek csak 53%-a élt ennyi ideig. A Sativex® és a Temozolomid kombinációt szedő csoport átlagos túlélése több mint 550 nap volt, szemben a csak Temozolomiddal kezelt csoport 369 napjával.
Napi tizenkét adag Sativex® , (a vizsgálatban alkalmazott maximális dózis) 32,4 mg THC-nak és 30 mg CBD-nek felel meg. Rendkívül biztató, hogy ilyen, relatív kis adag alkalmazása esetén is egyértelmű pozitív hatást lehetett kimutatni, egy olyan erősen rosszindulatú daganat esetében, mint a GBM. Ez a tanulmány is rávilágít a kannabinoidok kemoterápiával való kombinálásának potenciális előnyeire, amelyeket önmagában csak kemoterápiás gyógyszerrel nem lehetne elérni.
A CBN
A CBN (kannabinol ) egy kevésbé ismert kannabisz vegyület, amely a THC oxidációjával keletkezik, vagyis akkor, ha a kannabisz növényt huzamosabb ideig hőnek és fénynek teszik ki. A THC-val ellentétbe nincsen tudatmódosító hatása és aránylag kis mennyiségben van jelen a növényben. Azon kannabinoidok közé tartozik, amelyről már 1975-ben megállapították, hogy daganatellenes hatása lehet. Azóta csak néhány publikáció foglalkozott vele, de egy újabb tanulmány kimutatta, hogy a THC, CBD, CBG és CBN kombinációja rendelkezik a legerősebb daganatellenes hatással az ösztrogén-pozitív emlőráksejtekkel szemben.
( A CBN-t gyakran használják alvási zavarok kezelésére, mivel erős altató hatása lehet. Ezenkívül gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és étvágyserkentő tulajdonságai is lehetnek. )
A CBC ( Kannabikromén )
A CBC, a THC-hoz és CBD-hez hasonlóan, a kannabisz növényben található, kannabinoid vegyületcsoportba tartozik. Az egyik kevésbé ismert, nem pszichoaktív kannabinoid, azaz nem okoz tudatmódosító hatást. A kutatások azt mutatják, hogy a CBC , daganatellenes tulajdonságán kívül, számos potenciális egészségügyi előnnyel rendelkezhet.
Egy 2021-es izraeli kutatás megállapította, hogy amikor a CBC-t CBD-vel vagy THC-val párosították, az „sejtciklus-leálláshoz és sejthalálhoz vezetett” a húgyhólyag-uroteliális karcinóma (UC), a húgyúti rendszer leggyakoribb daganata ellen. A CBC kombinálása THC-val vagy CBD-vel szintén gátolta a sejtmigrációt (metasztázist).
Egy másik izraeli publikáció arról számolt be, hogy a petefészekráksejtek elpusztítására szolgáló leghatékonyabb daganatellenes kannabinoid-kombináció a THC, a CBG és a CBC.
( Bár ezek a tanulmányok ígéretesek, kihívást jelent nagyobb mennyiségű CBC beépítése a teljes spektrumú kannabisz termékekbe, mivel a CBC nagyon alacsony mennyiségben van jelen a kannabisz növényben. )

Egyéb ígéretes kannabinoidok a CBD olajban
Ugyancsak izraeli tudósok által végzett kutatás állapította meg, hogy sok, a kannabisz növényben kisebb mennyiségben előforduló kannabinoid is daganatellenes hatású lehet. A két legtöbbet kutatott ilyen kannabinoid, amelyek nagyon alacsony koncentrációban vannak jelen a növényben, a tetrahidrokannabivarin (THCV) és a kannabidivarin (CBDV).
A savas, vagy másnéven nyers kannabinoidok
A savas kannabinoidok, mint a CBDA, THCA, CBGA nagy mennyiségben megtalálhatók a földön álló és a frissen betakarított kannabisz növényben. Hő és UV fény hatására alakulnak át ezek a vegyületek a jobban ismert formájukká, mint CBD, THC és CBG. Minél kevesebb UV fény éri a növényt szárítás során és minél kisebb hő keletkezik a hatóanyagok kivonásakor, annál többet lehet megőrizni a nyers kannabinoidokból.
Miért jó, ha a végtermékben is van belőlük?
A savas kannabinoidok erősítik a többi kannbisz vegyület hatását és önmagukban is hatékonyak lehetnek. Egy 2016-os tanulmányban a THCA hatékonynak bizonyult két különböző humán mellrák sejtvonal növekedésének gátlásában; a HER2-pozitív emlőrák és a hármas negatív emlőrák esetében, amely az összes mellrák közül a leginkább ellenálló a hagyományos kezelésekkel szemben.
Dedi Meri izraeli kutató megállapította, hogy bizonyos prosztatarák sejtvonalakon, az összes kannabinoid közül THCA-val lehet elérni a legerősebb daganatellenes hatást.
Két japán tanulmány, amelyek a kannabidiolsav (CBDA) hatását vizsgálták az emlőrák sejtvonalain, kimutatta, hogy a CBDA képes korlátozni a daganatsejtek áttétképző képességét. A kutatók becslése szerint a CBDA ezen képessége az emlőráktípusok körülbelül 40%-ára vonatkozik.
Pre-klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a magas CBDA-t és CBGA-t tartalmazó kannabisz-kivonatok gátolják az aldóz-reduktázt, a gyulladásban és a rák növekedésében szerepet játszó enzimet.
Megállapításra került az is, hogy a CBGA és a THCA egymástól függetlenül daganatellenes szerekként fejtik ki hatásukat a rákot megelőző adenomatózus polipok és vastagbélráksejtek ellen. Kombinált alkalmazásuk esetén a daganatellenes hatás még erősebb.

Szabadalom a kombinált CBGA és CBDA rákgyógyszer kifejlesztésére
A GW Pharmaceuticals ( az Epidolex© és Sativex© kifejlesztője ) 2018-ban szabadalmat kapott az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyoltalmi hivatalától a CBGA és a CBDA felhasználására rák kezelésében. Ez azt valószínűsíti, hogy független és szabadalmaztatott kutatással rendelkeznek, amely a két vegyület hatékonyságát állapítja meg, mint potenciális daganatellenes szerek. A GW beadványának egy fontos megjegyzése, hogy a kannabinoidok hatékonyabbak, ha kombinációban alkalmazzák, nem pedig önmagukban. A szabadalom így szól:
"A jelen találmány olyan hatóanyagra vonatkozik, amely kannabidiolt (CBD) és egy másik kannabinoidot tartalmaz, ami potenciálisan a kannabigerol (CBG), a kannabigerolsav (CBGA), a kannabidiolsav (CBDA) és a tetrahidrokannabivarin (THCV) lehet, gyógyszerként való felhasználásra, pontosabban rák kezelésében való felhasználásra. Ezek a kombinációk szinergikusnak bizonyultak az alábbiak közül egy vagy több ráktípus kezelésében: mellrák; májrák; tüdőrák; hasnyálmirigyrák; melanóma; petefészekrák; gyomorrák; veserák vagy hólyagrák. Két különös figyelmet érdemlő hatóanyag-kombináció: kannabidiol (CBD) és kannabigerol (CBG); valamint kannabidiosav (CBDA) és tetrahidrokannabivarin (THCV)."
Terpének
A kannabisz terpének azok az illat- és ízanyagok, amelyeket a kannabisznövény termel. Ezek közül sok, más növényekben is megtalálhatóak. Különféle szerepeket tölthetnek be a növény életében, beleértve a ragadozók elriasztását vagy a környezeti stresszre való válaszreakciót. Emellett a terpének azok az anyagok, amelyek felelősek a kannabisznövény jellegzetes illatáért és ízéért is.
Néhány ismert kannabisz terpén közé tartozik a:
Mircén: Ezt a terpént a legtöbb kannabiszfajta tartalmazza. A mircénnek fűszeres, földes, gyümölcsös illata van.
Limonén: Citrusfélék, például a citrom és a narancs illatáért és ízéért felelős terpén. A limonén könnyű, friss illatú, és hangulatjavító hatású lehet.
Pinén: A tűlevelű fákat jellemző illatokért felelős terpén. Két fő típusa a alfa-pinén és a beta-pinén. Az alfa-pinén friss, fenyőillatú, míg a beta-pinén enyhén gyümölcsös illatú.
Kariofilén: Fűszeres, szegfűszeg illatú terpén. Érdekessége, hogy képes kötődni a CB2 endokannabinoid receptorokhoz, így a kariofilén a fitokannabinoidokhoz, mint CBD, CBG, CBCB, THC hasonló hatást tud kifejteni.
A terpének nagymértékben befolyásolják a kannabisz terápiás hatását.
Eddig több mint 200 terpént azonosítottak a kannabisz növényben, és néhányukkal kapcsolatban megállapításra került, hogy daganatellenes aktivitást mutatnak. A kannabiszfarmakológiáról szóló zseniális tanulmányában, Dr. Ethan Russo és munkatársai is a kannabiszban található limonén, ɑ-terpineol, linalool, kamfén, ɑ-kariofilén), β-elemén, guaiol és eudesmol terpének daganatellenes hatásáról számolnak be. 
Lehet kannabisz olajat használni kemoterápia alatt?
Igen, kemoterápia alatt lehet kannabisz olajat ( CBD olajat ) használni, de csak orvosi felügyelet mellett. A CBD-t tartalmazó készítmények alkalmasak a kemoterápia mellékhatásainak: pl. hányinger, fájdalom, étvágytalanság, szorongás enyhítésére, vagy az alvásminőség javítására, de használatuk során figyelni kell az időzításre, mivel a CBD és a többi kannabinoid befolyásolhatja a májban lévő enzimek működését, ami lassíthatja vagy gyorsíthatja a kemoterápiás gyógyszerek lebomlását.
Interakció gyógyszerekkel: A CBD befolyásolhatja bizonyos gyógyszerek lebontását a májban, mivel gátolja a CYP450 enzimcsaládot. Ez megváltoztathatja a kemoterápiás gyógyszerek hatékonyságát. Ahogy már korábban írtuk, a CBD tartalmú készítményeket kemoterápia után 36-48 órával javasolt használni és a kemoterápiás kezelést megelőzően 36-48 órával le kell állítani a kannabisz olaj szedését.
A kannabisz olaj használata tehát kemoterápia alatt hasznos lehet a mellékhatások enyhítésére, de mindig szakember iránymutatása mellett kell alkalmazni, különösen a lehetséges gyógyszerkölcsönhatások miatt. Kannabisz olaj használata előtt beszélj az onkológussal és egy olyan orvossal, aki tapasztalt a kannabiszalapú terápiák terén!
Lehet kannabisz olajat használni immunterápia alatt?
Az immunterápia egy kezelési módszer, amely az immunrendszer működését használja fel különböző betegségek, például rák, allergiák, autoimmun betegségek vagy fertőzések kezelésére. Az immunterápia célja, hogy erősítse, módosítsa vagy helyreállítsa az immunrendszer természetes képességét a betegségek elleni küzdelemre. Az immunterápia forradalmasította számos betegség kezelését, különösen az onkológiában, és az orvosi kutatás egyik legdinamikusabban fejlődő területe.
A kannabiszolaj használata immunterápia esetén általában óvatosságot igényel, mivel a kannabiszban található hatóanyagok, különösen a THC (tetrahidrokannabinol) és a CBD (kannabidiol), befolyásolhatják az immunrendszer működését. Eddig úgy gondolták, hogy a CBD olaj potenciálisan csökkentheti az immunterápia hatékonyságát, amelynek célja a szervezet természetes immunválaszának fokozása a rákos sejtek ellen, de egy friss, nagyobb léptékű tanulmány most új fényt vetett a kérdésre.
A kutatók 201 nem-kissejtes tüdőrákos beteget vizsgáltak, akik immunterápiában (checkpoint-inhibitor kezelésben) részesültek. A csoport fele az első hónapban kannabiszt is kapott, a másik fele nem. A két csoport eredményeit összehasonlítva kiderült: nem volt különbség sem a túlélési arányban, sem a betegség előrehaladásában.
A vizsgálatot állatkísérlet is kiegészítette. Egerekben több kezelési kombinációt próbáltak ki: csak immunterápia, csak kannabisz, a kettő együtt, illetve semmi. Az eredmény?
A kannabisz nem rontotta az immunterápia hatékonyságát, sőt, a csak kannabiszt kapó egerek esetében kismértékben lassabb tumor-növekedést is tapasztaltak a kontrollcsoporthoz képest.
A kutatók konklúziója egyértelmű: a kannabisz – és így valószínűleg a CBD olaj is – nem csökkenti az immunterápia hatását nem-kissejtes tüdőrák esetében.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden rákfajtánál, minden terápiás kombinációban ugyanez igaz, de mindenképp megnyugtató hír azoknak, akik eddig attól tartottak, hogy a CBD olaj „árt” a kezelés alatt.
Használható kannabisz olaj sugárterápia alatt?
A sugárterápia egy olyan daganatellenes kezelés, amely nagy energiájú sugárzást (leggyakrabban röntgen- vagy gamma-sugarakat) használ a daganatos sejtek elpusztítására vagy szaporodásuk megállítására.
Lényege röviden:
-
A sugárzás károsítja a rákos sejtek DNS-ét
-
A daganatsejtek kevésbé képesek regenerálódni, mint az egészséges sejtek
-
A kezelés célzott, a környező szöveteket igyekeznek megkímélni
Mikor alkalmazzák?
-
Önálló kezelésként
-
Műtét előtt (a daganat zsugorítására)
-
Műtét után (maradék daganatsejtek elpusztítására)
-
Kemoterápiával kombinálva
Hogyan zajlik?
-
Több alkalomból áll (hetekig tarthat)
-
Maga a besugárzás fájdalommentes
-
A mellékhatások a kezelt területtől függnek (pl. fáradtság, bőrirritáció)
Használható a CBD olaj?
A tudomány jelenlegi állása alapján a CBD (kannabidiol) sugárterápia alatt elvileg használható, de nem “daganatellenes kezelésként”, hanem legfeljebb tüneti/kiegészítő céllal, és orvosi egyeztetéssel.
Lehetséges előnyök
Fájdalomcsillapítás
A kannabisz, különösen a THC (tetrahidrokannabinol) és a CBD (kannabidiol), segíthet a fájdalom kezelésében, amely a sugárkezelés egyik gyakori mellékhatása.
Hányinger és hányás csökkentése
A sugárkezelés, különösen az emésztőrendszer közelében lévő daganatok esetében, súlyos hányingert okozhat.
(A Dronabinol (szintetikus THC) és a Nabilone, mindkettő kannabisz-származék, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal által jóváhagyott gyógyszerek a kemoterápia és sugárterápia okozta hányinger kezelésére.
Étvágyserkentő hatás
A THC ismert étvágynövelő hatásáról, amely hasznos lehet azok számára, akik a sugárkezelés során étvágytalanságot tapasztalnak.
Szorongás és alvás támogatása
Sok sugárterápiában részesülő beteg tapasztal szorongást és alvászavarokat.
A CBD, a THC és a minőségi kannabisz olajokban található CBN is segíthet a relaxációban, valamint alvásminőség javításában.
Mindig konzultálj az onkológusoddal, mielőtt sugárkezelés alatt kannabisz olajat használnál!
Használható CBD olaj hormonterápia alatt?
Daganatos betegségek esetén hormonterápia alatt olyan gyógyszeres kezelést értünk, amely nem közvetlenül pusztítja el a daganatsejteket, hanem a hormonok daganatnövelő hatását csökkenti vagy megszünteti.
Bizonyos daganatok – főként emlőrák, prosztatarák, ritkábban méhrák – növekedése hormonfüggő, vagyis a ráksejtek a szervezetben jelen lévő hormonok (pl. ösztrogén, tesztoszteron) hatására gyorsabban osztódnak.
A hormonterápia célja lehet:
-
a hormontermelés csökkentése (pl. ösztrogén vagy tesztoszteron szintjének leszorítása),
-
a hormonhatás blokkolása a daganatsejteken,
-
vagy a hormonreceptorok működésének gátlása.
Ilyen kezelések például:
-
aromatázgátlók (pl. Letrozol) – csökkentik az ösztrogén képződését,
-
ösztrogénreceptor-blokkolók (pl. tamoxifen),
-
androgén-deprivációs terápia prosztatarákban.
Fontos tudni, hogy a hormonterápia hosszú távú kezelés, gyakran évekig tart, és nem kemoterápia: hatása lassabb, de célzott, viszont mellékhatásokkal járhat, mivel a hormonrendszer egészére hat.
Használható CBD-vel?
Jelenlegi bizonyítékok alapján nem kijelenthető, hogy tilos lenne CBD olajat használni hormonterápia alatt.
Ugyanakkor a CBD képes befolyásolni azokat a májenzimeket (CYP3A4, CYP2C19), amelyeket sok hormonkészítmény is használ a lebontáshoz.
Konkrét, nagy humán vizsgálat hormonterápia + CBD kombinációról még nincs, ezért óvatosnak kell lenni.
A legbiztonságosabb út, ha orvossal egyeztetve, alacsony dózissal indulva, fokozatosan, mellékhatásokra odafigyelve használod a CBD olajat.
Mikor NEM ajánlott együtt használni?
- Májbetegség esetén
- Ha több CYP3A4-májenzimen lebomló gyógyszert is szedsz (pl. bizonyos antidepresszánsok, szteroidok, vérnyomáscsökkentők)
Melyik CBD olaj a legjobb daganatos betegség esetén?
A CBD, vagy kannabisz olajoknak két fajtája van, a széles és a teljes spektrumú. Mindkét fajta olaj tartalmaz CBD-n kívül más hasznos kannabinoidokat, de a széles spektrumú termékekben nincsen THC.
A rendelkezésre álló kutatásokból arra lehet következtetni, hogy a THC-t is tartalmazó, vagyis a teljes spektrumú kannabisz olajok hatékonyabbak lehetnek rákos megbetegedések esetén.
A teljes spektrumú készítmények között nagy a szórás a piacon, ezért körültekintően kell eljárni kannabisz olaj rendelés előtt.
Hogyan adagoljam a kannabisz olajat daganatos betegség esetén?
A megfelelő adag beállítása és a kitartó használat kulcsfontosságú a siker szempontjából! Általánosan elfogadott javaslat, hogy daganatos betegség esetén nagy mennyiségű kannabisz olaj bevitelére van szükség, amit lépcsőzetsen kell felépíteni, hogy a szervezetnek legyen lehetősége hozzászokni a kannabisz vegyületkehez, különösen a THC-hoz.
Kis mennyiséggel kell kezdeni és fokozatosan kell növelni az adagot, egészen addig ameddig a szervezet még jól tolerálja az olajat.
Honnan tudom meg, hogy elég a napi adag ?
Ha túlzott fáradtságot, levertséget vagy ennek ellenkezőjét, túlzott élénkséget, ritka esetekben hasmenést tapasztalsz, akkor vissza kell venni a napi adagból!
Kannabisz olaj adagolásához részletes útmutatót itt találsz: https://www.cannadolcbd.eu/hu/cbd-adagolasi-utmutato
Fontos:
A fenti tartalom a kannabiszvegyületek daganatellenes tulajdonságait vizsgáló kutatások lényegi összefoglalója. A kutatások túlnyomó többségét, sejtvonalakon végezték.
A sejtvonalak olyan sejtek, amelyeket laboratóriumi körülmények között szigeteltek el és tartanak fenn, és amelyeket aztán tudományos kutatásokhoz, például rákkutatáshoz vagy gyógyszerfejlesztéshez használnak. Ezek a sejtvonalak lehetnek eredeti daganatokból vagy más forrásokból származó sejtek, amelyeket többnyire korlátlanul tudnak szaporítani, és amelyek genetikailag stabilak a származási daganat típusában.
Az ilyen sejtvonalak használata számos előnyt kínál a rákkutatásban és gyógyszerfejlesztésben:
Reprodukálhatóság: A sejtvonalakat könnyen lehet tenyészteni és fenntartani laboratóriumi körülmények között, így sokféle kísérlet elvégezhető velük.
Konzisztencia: Az egységes sejtvonalak lehetővé teszik a kísérletek megismételhetőségét és az eredmények összehasonlítását.
Kontrollált körülmények: A sejtvonalakat ellenőrzött körülmények között lehet kezelni, amelyek szabályozhatók a kísérletek során.
Genetikai stabilitás: Azt jelenti, hogy az azonos típusú sejtekből származó sejtvonalak hasonló genetikai tulajdonságokkal rendelkeznek.
Ezeket a sejtvonalakat gyakran alkalmazzák a tumorok biológiai jellemzőinek, új gyógyszerek hatásának és a daganatok fejlődésének tanulmányozására. Fontos megérteni, hogy bár a sejtvonalak hasznosak és informatívak lehetnek, a laboratóriumi eredményeket, klinikai alkalmazás előtt, további vizsgálatoknak és klinikai kísérleteknek kell alátámasztaniuk.
Annak ellenére, hogy a különböző kannabiszvegyületek használata számos előnnyel járhat, senkit sem bátorítunk arra, hogy az orvosa által javasolt kezeléstől eltérjen!
Felhasznált irodalom:
- https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4171598/
- https://tinyurl.com/pb8uxfes
- https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6352507/
- https://tinyurl.com/5cnm4uee
- https://bpspubs.onlinelibrary.wiley.com/doi/pdf/10.1111/j.1476-5381.2012.02050.x
- https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0301468109602358
- https://www.mdpi.com/1422-0067/20/23/5905/htm
- https://www.ncbi.nlm.nih.gov/gene/3397#top
- https://biosignaling.biomedcentral.com/articles/10.1186/s12964-016-0161-y
- https://tinyurl.com/bdznbdu3
- https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3410650/
- https://www.jidonline.org/article/S0022-202X(15)37287-0/fulltext
- https://www.jidonline.org/article/S0022-202X(15)37287-0/fulltext
- https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5363603/
- https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7587381/
- https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7914500/
- https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4009504/
- https://link.springer.com/article/10.1007/s11418-016-1030-0
- https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3142792/
- https://tinyurl.com/2r83bpun
- https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/16097445/
- https://pubs.acs.org/doi/pdf/10.1021/acsomega.1c00318
Kövesd hasznos CBD olaj tartalmakért a blogunkat!
A CBD olaj egyéb hatásairól itt olvashatsz!
cbd olaj cbd olaj vásárlás
NÉZD MEG TELJES SPEKTRUMÚ CBD OLAJAINKAT

